Hagyományőrző haditorna bemutató - Eger - Végvári Vígasságok - 2001

A D.A.K.L.E. históriája

Hagyományőrző haditorna egyesületünk olyan embereket tömörít, akik fontosnak érzik a régmúlt idők kultúrájának felelevenítését, és szeretnék ezt bemutatni, továbbadni a ma élő emberek, különösképpen a fiatalok számára. Ilyen emberek hozták létre 1996-ban a Koronás Főnix Hagyományőrző Haditorna Egyesületet, mely az ezredfordulón a Debreczeni Arany-Keresztes Lovagok Egyesületévé alakult át.

Lelkesedésük a megalakulás óta eltelt évek alatt mind újabb és újabb fiatalokat ragadt magával, így mára már közel 30 állandó tag vesz részt munkánkban. Közhasznú tevékenységünket a Debreceni Déri Múzeum, valamint történészek, jelmeztervezők és pedagógusok is segítik.


Mivel foglalkozunk?

Lovagjaink és udvarhölgyeink a magyar lovagkor legvirágzóbb szakaszába kalauzolják vissza az érdeklődőket, Károly Róbert és Nagy Lajos királyaink idejének történelmét, hadi kultúráját és a korszak sajátos miliőjét keltik életre. Bemutatóink széles skálát fednek le, az iskoláknak szánt élő történelemórától kezdve a történelmi játszóházon vagy a középkori táncházon keresztül a látványos csatákat felvonultató nagyszabású műsorokig. Lovagi haditorna bemutatóinkról bővebben >


Hol találkozhattál velünk?

Megalakulásunk óta számtalan helyi és országos rendezvényen (haditorna játékok, várjátékok, falunapok, majálisok) megfordultunk. Büszkék vagyunk arra, hogy volt alkalmunk részt venni – többek között - Nagyszakácsiban a Mesterszakácsok versenyén, a Balatonfüredi Korok Fesztiválján,  vagy a Nagyváradi Református Világtalálkozón.

Csatáztunk már Csókakő és Szigliget várának nagy múltú falai alatt, Ozorai Pipo várkastélyában, és rendszeresen visszatérő fellépőként volt szerencsénk részt venni több nagy jelentőségű rendezvényen is, mint például a Boldogkői Várjátékok (2003 óta), egri Végvári Vigasságok (2001 óta), ahol 2002-ben első helyezést értünk el a haditorna csoportok versenyén, 2007-ben pedig egyéniben és csapatban is lovagjaink nyerték az íjászversenyt. 2007 szeptemberében pedig mi képviselhettük Magyarországot a Sumeni Várjátékokon, Bulgáriában.

Táncbemutató a 2009-es egri Középkori Piactéren


Támogassa küldetésünket!

Tagjaink mindannyian nagy lelkesedéssel és odaadással végzik az egyesületi munkát, ám mindez nem lenne elég, ha nem lennének olyan emberek, akik, mégha tevékenyen nem is tudnak részt vállalni tevékenységünkben, különféle - anyagi, tárgyi, vagy éppen szellemi - felajánlásokkal segítenek minket.

Támogassa Ön is munkánkat, azt, hogy a lovagkor örökségét minél szélesebb körben bemutathassuk és átadhassuk értékeit a 21. század emberének.

Felszereléseink, ruháink, fegyvereink beszerzéséhez, karbantartásához, illetve egyesületünk működéséhez köszönettel vesszük felajánlásait, melyet személyesen tehet meg elérhetőségeink valamelyikén.

Adója 1%-ának felajánlásával is támogathatja egyesületünket:

Debreczeni Arany-Keresztes Lovagok Egyesülete
Adószám: 18562178-1-09

A fellépéseink összeállításában, a középkori történelmi műveltség bővítésében természetesen nagy szerepet kap a korhűség és a történelmi hitelesség minél magasabb szintű megvalósítása, ezért ötleteivel, tanácsaival, írásaival hozzájárulhat ennek elősegítéséhez.

Viadalnaptár

Következő ütközet

Sárrétudvari, témanap
2012. február 10. - 15:00


Postagalamb

Iratkozz fel hírlevelünkre!



Legyél rajongónk