Udvarhölgyek

Csapatépítő lovagi hétpróbák, Parádsasvár

2008. szept. 17.   |   írta: Neufeld Tamás   |   olvasva: 844   |     |  

2008 őszén Egyesületünk aktív közreműködésével két alkalommal is csapatépítő tréningnek adott helyet a parádsasvári kastélyszálló. 2008. szeptember 17.én egy borászati cég orosz partnereinek, szeptember 26.án pedig egy informatikai nagyvállalat számára tartottunk csapatépítő lovagi hétpróbát .

A program bevezetőjeként megismertettük az egybegyűlteket a középkori lovagok fegyverzetével, majd a hangulatot fokozó párviadalok és íjászverseny után kezdetét vette a csapatok megmérettetése. A résztvevők izgalmas kihívásokkal, a feltöltődést, kikapcsolódást segítő élményekkel gazdagodtak, miközben új tapasztalatokat szereztek egymásról és önmagukról. A próbatételek kiválasztásában, összeállításában folyamatosan arra törekedtünk, hogy egyaránt szerephez jussanak az egyéni képességek és a csapattársakkal való együttműködés is. A feladatok egyúttal próbálták bemutatni a lovagi élet széles skáláját is, a résztvevők belekóstolhattak a fegyveres küzdelmekbe, a vadászatokba, összemérték erejüket és ügyességüket, valamint az udvari élet "kihívásaiban" is helyt kellett álniuk. A próbák végeztével minden résztvevő névreszóló oklevelet kapott az esemény emlékére.

Fotók - Parádsasvár - Csapatépítő hétpróba - 2008.09.26

 


    Fotók - Parádsasvár - Csapatépítő hétpróba - 2008.09.17

     



      Hozzászólások a cikkhez

      Szóljon hozzá elsőként cikkünkhöz.

      Viadalnaptár

      Következő ütközet

      Sárrétudvari, témanap
      2012. February 10. - 15:00


      Postagalamb

      Iratkozz fel hírlevelünkre!



      Legyél rajongónk