Udvarhölgyek

II. Munkácsi Várjátékok - 2010

2010. szept. 05.   |   írta: Rácz Piroska   |   olvasva: 982   |     |  

A tavalyi év sikereinek nyomán idén második alkalommal rendezték meg a Munkácsi Várjátékokat, melyet Egyesületünk egy bemutatóval támogatott.  A rendezvény célja a magyar hagyományok és kultúra ápolása, a város és a vár idegenforgalmának fellendítése volt, és természetesen tartalmas és színes szórakozási és kikapcsolódási lehetőség a kárpátaljai családoknak.  

Az estig tartó mulatságon mind magyar, mind ukrán művészek részt vettek, haditornával, harci bemutatókkal , táncos, zenés műsorokkal szórakoztatták az érdeklődőket. Az egész napos rendezvény Munkács város önkormányzata, az ungvári magyar főkonzulátus és az Összefogás a Kárpátaljai Magyar Családokért Egyesület szervezésében valósult meg.

A programoknak az időjárás is kedvezett, hiszen gyönyörű napsütésben adtuk elő műsorunkat a középső várban. A bemutatónak leginkább a gyerekek örültek, hiszen megpróbáltuk közvetlenebbé tenni fegyvebemutatónkat, hogy minden gyerek megnézhesse, kezébe foghassa a lovagok kedvelet fegyvereit. A műsor végeztével pedig az érdeklődök a kelevéz hajításban is megmérettethették magukat egy dobás erejéig. A gyerekek végtelen érdeklődésének csak a program időbeosztása vetett véget.

Fotók - Munkácsi Várjátékok - 2010

 


    Hozzászólások a cikkhez

    Pirci
    2011. January 15. - 16:42

    Kedves Mihály! 
    A választ e-mailben elküldtük.

    Mihály
    2010. November 19. - 04:07

    Tisztelt Vitézek ! 
    Munkácsi lakos lévén én is megcsodáltam az Önök és mások fellépését. Több barátomnak is elújságoltam ezt a hírt. Egyik mohácsi barátom is szívesen csatlakozna Önökhöz fegyverzettel-páncéllal, ha netalán 2011-ben is részt vennének a munkácsi rendezvényen. Nagy szeretettel várom válaszukat.

    Viadalnaptár

    Következő ütközet

    Szerep, témanap
    2012. May 18. - 15:00


    Postagalamb

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



    Legyél rajongónk