Shumen alatt lobogtak zászlóink

2011. jún. 21.   |   írta: Neufeld Tamás   |   olvasva: 1185   |     |  

Közel 10.000 néző figyelte, ahogy a keresztes és a török sereg lassan közeledik egymáshoz. Minden lépéskor kardok döngették a pajzsokat, mintha csak a kezdődő összecsapás ütemes szívverését hallanánk. Mikor a két tábor már csak pár méterre került egymástól, torokszaggató kiáltásokkal kísérve egymásnak csapódtak.

Páncélos-sisakos lovagok vívtak látszólag vérre menő küzdelmet a kaftános-turbános janicsárokkal az immáron negyedszer megrendezett "Becsület és dicsőség" nevet viselő rendezvényen, mely a Shumen váráért zajlott 1444-es ostromot játsza újra. Azonban nem csupán látványosság ez, hanem egyfajta megemlékezés, tisztelgés is. Tisztelgés az I. Ulászló és Hunyadi János vezette seregek neves és névtelen hősei előtt, akik megpróbálták felszabadítani a török iga alól a bolgár népet.

A csatában közel 200 hagyományőrző vett részt, a csehek és a bolgárok mellett hazánkat egyesületünk, a Debreczeni Arany-Keresztes Lovagok Egyesülete képviselte, akárcsak 2007-ben. A Shumeni Önkormányzat és a bolgár nemzeti hagyományőrző szervezet, a "Traditsia" által szervezett eseményen jelen volt Krasimir Kostov, Shumen polgármestere, Dimitar Alexandrov, Shumen tartomány kormányzója, Daniela Ruseva, a tartományi tanács elnöke, Meglena Kuneva, volt Európai Uniós biztos és köztársasági elnökjelölt, valamint a Shumen várának helyreállításáért zajló projekt vezetői.

Egy több mint öt évszázada történt esemény elevenedett meg a mező két oldalán összegyűlt, közel 10.000 fős közönség szeme láttára, ahogy a három "felvonásos" csata a vár melletti mezőn kezdetét vette. A szekerek és a különféle színekben rikító sátrak határolta keresztes táborban felkerültek az utolsó darab páncélok is a lovagokra, a mező túloldalán pedig a déli nap elől a fák árnyékába menekült törökök kezdték rendezgetni soraikat. A vezérek jelt adtak, s kisvártatva már szemtől szemben állt egymással a két sereg. Minden keresztes kardra két török szablya jutott, ahogy megindultak egymás felé. Minden lépéskor kardok döngették a pajzsokat, mintha csak a kezdődő összecsapás ütemes szívverését hallanánk. A két tábor már csak pár méterre került egymástól, mikor torokszaggató kiáltásokkal kísérve egymásnak csapódtak.

Az első rohamot még két másik követte, mikor a megmaradt törökök visszamenekültek a vár vastag falai nyújtotta biztonságba és a nyíltszíni csata ostrommá alakult át. Lehulló kövek és záporozó nyílvesszők közepette az ostromlétrákkal próbálkozókat hamar meghátrálásra kényszerítették a falon felsorakozott védők. Előkerült hát a faltörő kos és a pajzsok fedezékében kiválóan tette is a dolgát. A harmadik-negyedik nekifutásnál a kapu engedett, a nyíláson át törökök özönlöttek ki a falszorosba, hogy néhány elkeseredett vágás után lassan visszaszoruljanak a már lángoló kapun át a vár belsejébe.

Már Róma idején is erősség áltt itt, az utánuk érkezők pedig számtalanszor átépítették, toldozgatták a helyet, így nem véletlen, hogy a csata harmadik része a megmaradt alapok köveinek labirintusában és a mélységbe néző falakon zajlott. A törökök végül mind elestek, ahogy a történetíró mondja, akit nem vágtak le, az a tűzben égett el, vagy a falakról lezuhanva halt szörnyet. A legmagasabb tornyon pedig újra keresztes zászlót lobogtatott a szél.

Hozzászólások a cikkhez