Szigligeti Várjátékok

Június 21-én megkezdődtek a szigligeti várjátékok, amelyeket minden második héten szombatonként láthatunk ismét. Az előadást a Debreczeni Arany-Keresztes Lovagok Egyesülete mutatta be a körülbelül 150 főnyi nézőseregnek, akik a több száz éves köveken helyet foglalva élvezhették végig a műsort.

Az első műsorszám a különféle középkori fegyverek bemutatása volt. Láthattunk itt kardokat, íjakat, dobófegyvereket, pajzsokat, de a korhű öltözékek sem maradhattak ki. Nemcsak magukat a tárgyakat szemrevételezhettük, de a használatukat is. Ezt követően az előadás egy történetbe váltott át, amely Károly Róbert magyarországi udvarában játszódott. A felkelők megtámadták a királyt, azonban bátor testőrsége elhárította a csapásokat, és lefegyverezte a támadókat, akiket arra kényszerítettek, hogy behódoljanak az uralkodónak. Majd egy lovagi torna következett, amely előtt és után fiatal hölgyek adtak elő középkori táncokat. A lovagi torna győztese végül az egyik „lázadó” lovag lett, aki – a „happy end-hez” híven- hűséget esküdött királyának. A műsort követően a nézőközönségnek hirdettek próbatételeket, amelyeken gyerekek próbálták elnyerni „Szigliget várának lovagja” címet.

Forrás:
www.szigliget.hu



Videó - Szigliget, 2008

Hozzászólás a témához   (1 hozzászólás)
Név:
angelika
Dátum:
2009. január 10. - 09:48
Nagyon szeretem a középkort, bármi is zsóljon róla.
Új hozzászólás
Az Ön neve E-mail (nem jelenik meg az oldalon)
 
Hozzászólás

Viadalnaptár

<< Július ’10 >>
H K Sz Cs P Szo V
   
 1
 4
 5
 6
 7
 8
 9
11
12
13
14
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Következő ütközet

Debrecen, Virágkarnevál
2010. augusztus. 20


Bejelentkezés

Lovagi név
Titkos jelszó

Postagalamb

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Keresztnév
E-mail cím

spacer
spacer
spacer