Beszámoló a 2007-es évről
2007. dec. 16.
|
írta: Neufeld Tamás |
olvasva: 936
|
Egyesületünk
december 15.én tartotta évzáró közgyűlését. Az új tagok és
tagjelöltek felvétele mellett az éves munka elismeréseképpen átadásra
kerültek az egyesületi címerrel díszített medálok és kitűzők is. A
közgyűlés az éves beszámolóval indult, amiben kapitányunk ismertette és
értékelte az egyesület munkáját, kincstárnokunk pedig beszámolt az éves
költségvetésről.
Az idei évben több, mint 20 fellépésen vettünk részt, s a legkülönbözőbb rendezvényeken fordultunk meg. Kilenc bemutatónkat karitatív (pl. Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nappali Intézményében) jelleggel tartottunk és Debrecen több általános iskolájában is rendeztünk élő történelemórákat. Családi napokon szórakoztattuk a család apraját-nagyját, s motoros találkozón is sikerrel kötöttük le a kétkerekűek szerelmeseinek figyelmét. Ismét részt vettünk olyan rendezvényeken, melyeken több éve visszatérő vendégek vagyunk (pl. Végvári Vígasságok, Bocskai kastély). Színesítettük parkátadás, kiállítás megnyitó programját is.
Mindezek mellett olyan megtiszteltetések értek minket, melyekért igazán érdemes a hagyományőrző cím viselése a D.A.K.L.E. színeiben. Áprilisban 3 tagunkat ünnepélyes keretek között a Nemzetközi Szent-György Vitézei Lovagrend lovagjává avatták, s idén ismét lehetőségünk volt a határainkon túl is népszerűsíteni kis hazánk történelmi hagyományait. A Sumeni Várjátékokon cseh, lengyel és bolgár lovagok mellett emelhettük magasba kardjainkat.
Mindezek tekintetében sikeresnek értékeljük az elmúlt évet, hiszen sokat fejlődött ezalatt egyesületünk.
Fejlődésünk a taglista növekedésében is látható, mivel több új ember lépett a DAKLE kötelékébe. Évzáró közgyűlésünkön 4 új tagot avathattunk: Toók Eszter udvarhölgyet, illetve Horváth-Moón István, Furó József és Nawrocki Ádám lovagokat. Két fő, Békési Mónika és Kocsis Gergely pedig tagjelölt státuszba lépett.
Hozzászólások a cikkhez
Szóljon hozzá elsőként cikkünkhöz.
Debreczeni Arany-Keresztes
