Eger, Végvári Vígasságok - 2001
2001. júl. 22.
|
írta: Neufeld Tamás |
olvasva: 285
|
2001-ben hatodik alkalommal került megrendezésre Egerben a Végvári Vígasságok nevű rendezvénysorozat. A programot - immáron hagyományosan - a haditorna csoportok összecsapása nyitotta meg. Az idei lovagi tornán hat csapat, köztük egyesületünk, a Debreczeni Arany-Keresztes Lovagok vett részt.
A kilenc napig (jún 21.-29.) tartó rendezvény első hétvégéjén került sor a katonai hagyományőrző csoportok második egri találkozójára és versenyére is.
A szervezők remek munkáját dícséri, hogy az érdeklődők változatos programok széles tárházából válogathattak: fakírok, zászlóforgatók, énekmondók és hastáncosok szórakoztatták a közönséget reggeltől késő estig. A látogatók megkóstolhatták a középkori magyar ínyencségeket és figyelemmel kísérhették tradicionális foglalkozást végző mesterek, többek közt fegyverkovácsok, páncél- és íjkészítők munkáját is.
Hozzászólások a cikkhez
Szóljon hozzá elsőként cikkünkhöz.
Debreczeni Arany-Keresztes
