Régi táncok tábora Komáromban

2010. júl. 09.   |   írta: Rácz Piroska   |   olvasva: 407   |     |  

Középkori és reneszánsz, valamint hozzájuk kötődő régi stílusú magyar és európai néptáncokat, népi játékokat tanulhatnak az érdeklődők a Régi táncok táborában Komáromban.

A táncok elsajátítása mellett zene, tánc és viselettörténeti előadásokat hallgathatnak meg a részvevők. Történelmi hagyományőrző csapatoknak, múzeum pedagógusoknak, színjátszó csoportoknak ajánlják a szervezők, olyanoknak, akiknek tervezett programjaikhoz, előadásaikhoz kiegészítő ismeretként régi táncos tudásra szüksége lehet.

Oktatók

  • Régi tánc és tánctörténet: Gábor Klára – a komáromi Újhold régi tánc együttes vezetője, Népművészet Ifjú Mestere címmel kitüntetett táncoktató
  • Néptánc, népi játék: Pőcze László - a komáromi Garabonciás Táncegyüttes művészeti vezetője, egyetemi végzettségű néptánc pedagógus
  • Viselet történet: Dobis Márta – jelmeztervező (Észak- Komárom, Munkái elsősorban a Jókai Színház produkcióihoz készültek, és magyarországi társulatokkal is dolgozott )
  • Zenetörténet: Zsákovics László – zenepedagógus (Észak- Komárom, Zeneiskola)


Tudnivalók a táborról

  • A tábor időpontja: 2010. augusztus 2 - 8
  • Helyszíne: Komárom, Koppánymonostori Fenyves Tábor (8 fős, emeletes ágyas, vizesblokkal ellátott faházakban)
  • Részvételi díj: 30 000 Ft, amely a képzés díját, szállást és a napi háromszori étkezést tartalmazza (első étkezés 2-án ebéd, utolsó étkezés 8-án reggeli)
    Bejárósoknak: képzési díj 1000 Ft/ nap, igényelhető étkezés (reggeli:380.-, ebéd:950.-, vacsora:380.- )
  • Jelentkezési határidő: 2010. július 21.


Jelentkezés és további információk

Gábor Klára
Tel.: 20/962-7629
E-mail: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
Postacím: 2900 Komárom Csillag ltp.18 1/1.

doc Jelentkezés és részletes program

Hozzászólások a cikkhez

Szóljon hozzá elsőként cikkünkhöz.

Viadalnaptár

Következő ütközet

Sárrétudvari, témanap
2012. február 10. - 15:00


Postagalamb

Iratkozz fel hírlevelünkre!



Legyél rajongónk