Békési Tiborné

Férjem és barátja 1997 tavaszán egy edzés alkalmával ismerkedett meg a Koronás Főnix Hagyományőrző Haditorna Egyesülettel, mely találkozás megváltoztatta az egész családunk életét. Két hónap elteltével már elkészítettük a fellépéshez szükséges felszerelést, ruhát és az egyesület tagjai lettünk, részt vettünk minden munkában.

2000-ben az egyesületi tagság jó része nem tartotta helyesnek azt az irányt melyet a vezetőség képviselt és kétfelé szakadtunk. Mi a magyar történelem, ezen belül is a lovagkor elkötelezett hívei létrehoztuk a Debreczeni Arany-Keresztes Lovagok Egyesületét, melyben alapító tag vagyok. Feladatom az egyesület működéséhez szükséges pályázatok elkészítése, fellépések szervezése, a korhű ruházat felkutatása és az elkészítésük megszervezése, továbbá az egyesület teljes adminisztrációs feladatának ellátása. Ma már a csapat munkájának köszönhetően jelentős minőségi változáson ment keresztül az egyesület: nagyon szép ruháink és nagyon komoly fegyvereink vannak. Jó kapcsolatunk alakult ki hazai egyesületetekkel, és elindítottuk a nemzetközi kapcsolatok kiépítését is.

2008 áprilisában a máriapócsi kegytemplomban a Nemzetközi Szent-György Vitézei Lovagrend dámájává avattak.

Viadalnaptár

Következő ütközet

Szerep, témanap
2012. május 18. - 15:00


Postagalamb

Iratkozz fel hírlevelünkre!



Legyél rajongónk