Az I. keresztes hadjárat idején a
szerzetesrendek mintájára jöttek létre az első egyházi lovagrendek. Létrejöttük
egyesek szerint spontán folyamat, mások szerint igenis tudatos vállalkozás
volt, ugyanis a lovagrendek tagjai olyan feladatok ellátására is képesek
voltak, amire egy átlagos katona nem. A lovagok feladata volt ugyanis
- a zarándokok lelki gondozása
- a betegek ápolása, gyógyítása
- a
zarándokok fegyveres védelme.
Mindenesetre ezen hasznosságukra hamar
rádöbbent az egyház és a társadalom is és mindkét oldal adományokkal és
kiváltságokkal támogatta megerősödésüket.
A valódi szerzetesekhez hasonlóan a
lovagrendek tagjai is hármas fogadalmat tettek – a (erkölcsi és szexuális)
tisztaságra, az engedelmességre, a szegénységre – melyhez esetükben egy
negyedik is társult, a katolikus hit és zarándokok védelme. Így tulajdonképpen a szerzetesektől csak a
kard használatában különböztek.
A három legelterjedtebb szerzetes lovagrend a
Templomosok (Szegény Testvérek Rendje), az Ispotályosok (Johanniták) és a Német
Lovagrend.
Ezek mellett, illetve ezekből kiválva több
kisebb lovagrend is alakult, például a Máltai Lovagrend, a Szent Sír Lovagrend,
vagy a Lázáros Rend.
A 13-15. században aztán a királyok is
felismerték a lovagrendek hasznosságát, s ösztönzésükre létrejöttek az első
világi lovagrendek, amelyek a király és hűségesei javát voltak hivatottak
szolgálni. Az első ilyen „egyesület” a magyar Szent György Lovagrend (1326.)
volt, aminek létrejötte Károly Róbert nevéhez köthető. Magyarországon elterjedtté
vált még a Zsigmond király által 1408-ban alapított Sárkányrend, és a Habsburg
ház által házirendként adományozott Aranygyapjas Rend.
Források
http://www.nagybanya.ro/turulsas/Hat.html
Veszprémy László (2006.): Keresztes lovagrendek in Rubicon 2006/8. (42-47. o.)