A reconquista

2009. febr. 02.   |   írta: Rácz Piroska   |   olvasva: 2994   |     |  

A keresztes háború említése kapcsán a XI. – XIII. század között lezajlott hadjáratok sora jut eszünkbe. Ezen klasszikus keresztes hadjáratok főként a Szentföld felszabadítására, a mohamedán „elnyomás” feloldására indultak.
Keresztes hadjáratokat azonban később is szerveztek és a keresztes háború kifejezés az erkölcstelennek, helytelennek ítélt dolgok ellen szervezett politikai, vallási mozgalmak megfelelője lett. Ide soroljuk a Hispánia felszabadításáért vívott harcokat, a reconquista háborút és az eretnekek ellen vívott harcokat is.

A reconquista, vagy visszahódítás az Ibériai-félsziget muszlim megszállás alóli felszabadításáért vívott több évszázados harcokat jelöli.

Előzményei

A népvándorlások idején Hispánia területén szvévek, alánok, vandálok és vizigótok telepedtek meg, akik az arianizmust elhagyva a VI. században áttértek a római hitre. A vallási egyetértés mellett a különböző népek együttélése azonban komoly ellentéteket hozott létre. A VII. században a zsidók megtérítésére tett erőszakos kísérletek a VIII. századra trónviszályt váltottak ki, melynek Roderic (vizigót) királlyá választása vetett véget. Legyőzésére ellenlábasai, Vitiza fiai a mórok segítségét kérték. A mórok ez idő alatt Afrikában terjeszkedtek, amit nyugat felé kívántak folytatni, így természetesen szívesen megadták a kért segítséget. Ennyivel azonban nem elégedtek meg, bevették Toledót, és nem kívántak visszavonulni. Sőt, tovább indultak az egész Ibériai-félsziget bevételére, majd átkeltek a Pireneusokon is. Előre nyomulásukat északon Asztúriai királyai és a navarrai baszkok ellenállása törte meg, 732-ben pedig Poitiersben Martell Károly megállította, majd a Pireneusok mögé szorította vissza a hódító sereget.

Az aranykor

A keresztények és a mórok – látszólag - kölcsönösen elfogadták egymás vallását, így hosszú évtizedeken keresztül békésen éltek egymás mellett. (A béke alapvető feltétele volt, hogy a keresztények nyilvánosan nem támadhatták a mórok vallását, lelkük mélyén azonban őrizték az idegen uralommal szembeni ellenállást.) Ezt a békés időszakot aranykor néven említik, mialatt messze földön elterjedt az arab orvostudomány, filozófia, matematika, művészetek, hagyományok, felvirágzott a kulturális élet. A békés helyzet mindaddig fennállt, amíg a IX. század elején megtalálták Szent Jakab apostol földi maradványait. Ettől annyira megerősödött a spanyol keresztények hite, hogy lelki ellenállásuk lassan átment politikai és kulturális ellenállásba. Az ezredfordulón pedig ténylegesen is létrejött a keresztény ellenállás központja azzal, hogy Kasztília és Navarra közös kormányzás alá került, a barcelonai grófok pedig megszerezték Katalóniát, így kialakult egy összefüggő, egységes keresztény terület. Mindezzel párhuzamosan a mór hatalom is meggyengült, a kordobai kalifátus több kisebb államra esett szét.

A spanyol keresztény ellenállásnak a legnagyobb lökést az 1095-ben meginduló keresztes hadjárat adta, melynek hatására Hispániában is szervezett formában öltött testet az ellenállás. Spanyol, majd portugál lovagrendek alakultak és megindultak az első szervezett hadjáratok. A reconquista természetesen élvezte a pápák támogatását, többen egyenesen megtiltották a spanyolok részvételét a közel-keletre induló hadjáratokba, hiszen hazájukban is nagy szükség volt a lovagokra.

A keresztény ellenállás kezdetben szép sikereket ért el, főként azért mert a mórok nem számítottak ilyen mértékű támadásokra. Ám hamarosan igen erőszakosan reagáltak a történtekre, így véget ért a száz éves békés „aranykor”.

Hispánia visszafoglalása

VI. Alfonz 1085-ben visszafoglalta Toledót, a korábbi vizigót központot és egyezséget kötött a mórokkal: megtarthatták vagyonukat, házaikat, de csak kijelölt területen élhettek és fejadót kellett fizetniük. A királyi trónt Toledóba vitették, a várost pedig megerősítették. Alfonz a városba hívta az ország nemeseit, így a betelepültekkel együtt a keresztény lakosság került többségbe.



Egy évvel később a berber csapatok támadásaiban elesett Cid városa, és Hispánia déli része az Almoravida Birodalomhoz került.

Harcos I. Alfonz 1118-ban visszavette Zaragozát, azonban halála után súlyos trónválság tört ki és a központ hatalom is jelentősen meggyengült. A harcokat Aragónia és Katalónia egyesülése zárta le. 1140-ben a portugál grófok is megszilárdították hatalmukat, ám a főurak egymás közti versengése ekkor sem szűnt meg egészen, így az ellenállás sem volt teljesen egységes.

Eközben Afrikában az omayadok átvették a hatalmat az almoravidáktól és kemény szigorral kovácsolták egybe a muzulmán egységet. Ennek hatását hamarosan a keresztesek is megérezték, hiszen 1195-ben VIII. Alfonz, Kasztilia királya súlyos vereséget szenvedett. Ezután azonban a muzulmánok késlekedtek a következő lépéssel, ami épp elég idő volt a spanyol főurak kibékülésére és seregeik újjászervezésére. 1212-ben III. Ferdinánd győzelmet aratott a mórok felett, majd 1236-ban elfoglalta Cordobát, 1246-ban megszerezte Jaent, 1248-ban pedig visszavette Sevillát. Közben Aragonia elfoglalta Valenciat, a portugálok pedig Algarvet.

A keresztesek sikereit 1275-ben a Banu Marinna törzs seregeinek támadása törte meg, és állította meg évtizedekre. A Marokkóban hatalomra került törzs vereséget mért Kasztíliára, és bevették Tlemcent városát. Az 1340-es években Portugália, Kasztília és Aragónia egyesített seregeivel állították meg előrenyomulásukat.

Granada visszavétele

A reconquista végét Granada visszavétele jelentette, azonban a keresztesek előző győzelemi után Kasztíliában belső harcok törtek ki, így Granada visszafoglalása még néhány évtizedig váratott magára. Egészen 1388-ig, akkorra sikerült ugyanis elfojtani a belső viszályokat és a megerősített keresztes sereg megindulhatott Granada ellen. Egy hirtelen kirobbant polgárháború azonban újra megállította a hadjáratot, mely aztán csak 1479-ben folytatódott. II. Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella ekkor kötött házasságot, s a mai Spanyolország területének uralkodói lettek. Mint keresztény uralkodók, minden eszközzel a megszállók eltávolításán ügyködtek. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen 1492-ben Granada, ezzel a mórok utolsó európai bástyája elesett.

Források

Bozsóky Pál Gerő: Keresztes hadjáratok
Internet

Kapcsolódó cikkeink

• 

  Az albigens keresztes hadjáratok

  2009. jan. 10.  |    |  Írta: Fekete Márton

  Az albigens egy eretnekmozgalom Dél-Franciaországban, amely főként a 12-13. század fordulóján, a 13. század elején örvendett nagy népszerűségnek, többnyire a nép körében, ám rengeteg hívő nemes volt, s még több szimpatizáns. tovább >

• 

  A keresztes háborúk - 3. rész

  2007. szept. 14.  |    |  Írta: Rácz Piroska

  Száz évvel az első hadjárat megindulás után a keresztes háború szinte elveszítette valódi jelentését. A vallási meggondolások mellett egyre nagyobb szerepet kaptak a politika okok is egy-egy hadjárat során. Az az uralkodó pedig, aki egy hadjárat élére állt, biztosan elveszítette népe megbecsülését. tovább >

• 

  A keresztes háborúk - 2. rész

  2007. szept. 14.  |    |  Írta: Rácz Piroska

  Az első hadjárat lezárultával és a Jeruzsálemi Királyság megalapításával sem köszöntött béke a Szentföldre. Következik tehát a második és harmadik hadjárat. tovább >

• 

  A keresztes háborúk - 1. rész

  2007. szept. 14.  |    |  Írta: Rácz Piroska

  A keresztes háborúkról szóló cikksorozat első részében a klasszikus keresztes háború több száz éves előzményeivel, közvetlen kiváltó okaival, s az első hadjárattal ismerkedhetünk meg. tovább >

Hozzászólások a cikkhez