Szent György Lovagrend

2008. márc. 11.   |   írta: Rácz Piroska   |   olvasva: 15619   |     |  

A 13-15. században a királyok is felismerték a lovagrendek hasznosságát, s ösztönzésükre létrejöttek az első világi lovagrendek, melyek a király és hűségesei javát voltak hivatottak szolgálni. Az első ilyen „egyesület” a magyar Szent György Lovagrend volt, aminek létrejötte Károly Róbert nevéhez köthető.

Az I. keresztes hadjárat idején a szerzetesrendek mintájára jöttek létre az első egyházi lovagrendek. Hasznosságukra hamar rádöbbent az egyház és a társadalom is és mindkét oldal adományokkal és kiváltságokkal támogatta megerősödésüket.
A 13-15. században aztán a királyok is felismerték a lovagrendek hasznosságát, s ösztönzésükre létrejöttek az első világi lovagrendek, amelyek a király és hűségesei javát voltak hivatottak szolgálni. Az első ilyen „egyesület” a magyar Szent György Lovagrend volt, aminek létrejötte Károly Róbert nevéhez köthető.


Szent György Lovagrend


oklevel_kicsi.jpg
A Szent György Lovagrend alapító oklevele, rajta a felfüggesztett pecséttel. Az eredeti példányt ma a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltárában őrzik.
(forrás: wikipedia)
A Szent György lovagrend a legkorábbi világi lovagrend Európában, megalapítása Károly Róbert nevéhez fűződik. Károly Róbert uralkodása alatt több évtizedes harcot vívott királyságának megerősítéséért, hiszen a tényleges hatalmat ekkor Magyarországon a tartományurak, mint Csák Máté, Kán László, Borsa Kopasz, stb. gyakorolták. Hatalmukat a király csak 1312-ben, a rozgonyi csatában tudta megtörni.

Az évtizedes harcok alatt azonban a magyar arisztokrácia lecserélődött, s az új nemesi réteg a királyt támogatta (érdemeik elismeréséért és birtokadományokért cserébe). Kettejük szövetségének megtestesülése volt tulajdonképpen a Szent György Lovagrend megalapítása, ami 1323-ra tehető. Rendszabályzatát azonban csak 1326. április 24-én, Szent György napján foglalta írásba az alapító 50 lovag. Ez alapján ez egy önkéntesen, a római katolikus egyház beleegyezésével alapított testület. Védőszentjük Szent György, jelvényük: fekete mezőben elhelyezett vörös kereszt.

A lovagok feladata kettős volt, világi és egyházi: a keresztény hit védelme, az ünnepek fényének biztosítása, a gyöngék, a szegények és elesettek védelme, támogatása, ők óvták a király és udvartartása biztonságát, őrizték az 1323-ban a visegrádi fellegvárba szállított Szent Koronát, emellett lovagi tornákon ők látták el a király kíséretét és a szabályok ellenőrzését. A rend azonban, annak ellenére, hogy soha nem oszlatták fel, hamarosan feledésbe merült, mivel a király számára ez a szövetség csak a hatalmi egyensúly látványos kiegyenlítését jelentette. Miután Károly Róbert hatalma megszilárdult, már nem volt szüksége a rend szolgálataira, amivel az hamar elvesztette társadalmi jelentőségét.


A névadó, Szent György


Az előkelő családból származó libanoni katona Diocletianus császár hadi szolgálatában állt, ám a keresztényüldözések megindulásakor lemondott katonai pozíciójáról. Keresztény hite miatt börtönbe zárták, s mivel hosszas kínzások után sem volt hajlandó eltérni hitétől, 303-ban kivégezték.

Személyét egyaránt mártírként tiszteli a keleti és a nyugati egyház, s emlékezete élénken él a köztudatban és a képzőművészetekben is. A mohamedánok „Szent Dserdsis” néven tisztelik, s úgy tartják, hogy negyvenszer kiállta a tűzpróbát. Sárkányölő Szent György évszázadokon át a lovagok, fegyverkovácsok, lovaskatonák, és a vándorlegények oltalmazója volt, jelenleg védőszentje több országnak (pl. Anglia), de a cserkészek és a rendőrök pártfogója is. Mivel a legenda szerint megölt egy sárkányt, ezért igen elterjedt az az ifjúkori ábrázolása, ahol egy páncélozott lovon ülve éppen leszúrja a fenevadat. Ez az esemény ihlette meg a Kolozsvári testvéreket is, szobruk másolata Magyarországon is látható.

Szent György emléknapja április 24-e.

szobor.jpg
Sárkányölő Szent György szobra a Halászbástyánál (Kolozsvári Márton és György, 1373.)
(forrás: budapest-photo.hu)



kopejka1710.jpg
Szent György ábrázolása a kopejkán (az orosz rubel váltópénze), 1710. (forrás: kopek.ws)





Kapcsolódó cikkeink

  • Világi lovagrendek

    2007. júl. 25.  |    |  Írta: Rácz Piroska

    A cikkben megismerhetünk három magyarországi lovagrendet: a Károly Róbert által alapított Szent György Lovagrendet, a Luxemburgi Zsigmond által életre hívott Sárkányrendet, illetve az Aranygyapjas rendet. tovább >

  • Egyházi lovagrendek

    2007. júl. 25.  |    |  Írta: Rácz Piroska

    Ezen cikk bemutatja a legismertebb egyházi lovagrendeket: a Templomos Rendet, a Johannitákat, a Máltai Lovagrendet, és a Német (Teuton) Lovagrendet. tovább >

  • A lovagrendekről

    2007. júl. 25.  |    |  Írta: Rácz Piroska

    Az I. keresztes hadjárat idején a szerzetesrendek mintájára jöttek létre az első egyházi lovagrendek. Létrejöttük egyesek szerint spontán folyamat, mások szerint igenis tudatos vállalkozás volt, ugyanis a lovagrendek tagjai olyan feladatok ellátására is képesek voltak, amire egy átlagos katona nem. tovább >


Hozzászólások a cikkhez

N. Hajnalka
2011. április 06. - 21:21

Nagyon tetszik az összeállítás. 
Egyik előadásomhoz néztem át a sok értékes anyagot. Köszönöm!

Erzsébet
2011. február 22. - 22:08

Az én birtokomban, egy 19 érméből összekapcsolt karlánc van,. 
Az egyik oldalán sárkányölő Szent György lovaskatona, a másik oldalán a kinai horoszkőp. A lovaskatona korát nemm tudom beegyeztetni, a lovaskatona fejviselete nagyon egyedi. A karlánc valószinüleg ezüst, mert az idő vasfoga nem rozsditotta meg. Évszám sajnos nem kivehető rajta..de több száz éves... Utána olvastam, hogy ilyen karláncot, háboruba készülő katonának, vagy mennyasszonynak ajándékoztak.. Ugyhogy a tulajdonosát szerencse övezi..

Dolog Ernő
2011. február 08. - 16:48

Már régóta érdeklődtem a középkor után, amikor a kezembe jutott egy középkori pecsétgyűrű, amely Sárkányölő Szent Györgyöt ábrázolja. Elképesztően gyönyörű állapotban maradt meg, biztos hogy nem a föld alól, mert egy numizatikai üzletben vettem, ami valami dunántúli várból szedte elő. Ha megadnak egy helyet, ahova feltölthetek róla képet, akkor szívesen megosztanám az érdeklődőkkel.

Poós László
2010. november 04. - 12:08

Üdv. Hozzám került egy 120x 60 cm-es bronz dombormű ami Sárkányölő Szt Györgyöt ábrázolja. Van vagy 60 kg és egy Római dombormű másolata. 
Eléggé plasztikus, a szobor kilóg nagyon az alapból, majd kiesik a lóval 
a domborműről. Nekem nem kell, ha érdekli önöket eladom. 
Kellene a pénz, jön a 4. gyerkőc hála Istennek. (biztos lyány lesz!!!)

Tamás
2010. március 02. - 20:21

Kinga: kérlek tisztelj meg minket azzal, hogy legközelebb leírod, mivel nem vagy megelégedve cikkünkben. Rengeteg figyelmet fordítunk arra, hogy azok minél pontosabbak legyenek, ugyanakkor mi is emberek vagyunk, így hibázhatunk néha.

kinga
2010. március 02. - 18:26

ez egy fossssssss!! és egy nagy baromság!!

Levente
2009. november 19. - 09:20

Le kellene ellenőrizni a "Forrásjegyzék" és "A képek forrásai" linkeket. Nekem nem tolti be. Csak nekem nem?

Árysi Diána
2009. április 20. - 14:22

Lehetne kép a Szent Györgyről sárkány ölés közben:) 
És egy kis leírás is a legendájáról!!! Diána

Rácz Piroska
2008. november 16. - 21:29

Tisztelt Sebestyén László Úr! 
Köszönjük támogatását és örülünk annak, hogy vannak rajtuk kívül is akik egyet értenek célkitűzéseinkkel.  
 
A kapcsolatfelvételt sajnos erősen korlátozza a Debrecen és Tiszadob közötti távolság, de azt hiszem így is megtaláljuk a módját az együttműködésnek. Egyesületünk péntek délutánonként haditorna klubot tart Debrecen egyik általános iskolájában, ahol szívesen látjuk, ha úgy engedi ideje. Illetve, amint látta is, létrehoztuk honlapunkon az Írásaink aloldalt részben azért, hogy az oldalunkra látogatóknak is betekintést adhassunk a középkorról. Az aloldalt folyamatosan bővítjük és ha lenne esetleg olyan írása, cikke, melyet megjelentetne az oldalon, azt szívesen vesszük. 
Természetesen lehetőségeinkhez mérten nyitottak vagyunk a további ötletekre, elképzelésekre is! 
 
Üdvözlettel: 
Rácz Piroska

Sebestyén László
2008. november 02. - 14:39

Igy 61 évesen, talán neveltetésemnek köszönhetően - apám Sebestyén József repülő alezredes -sajnos már elhalálozott- messzemenően támogatom magasztos célkitüzéseiket, magaménak vallom szellemiségüket. Nem tudom, hogy itt ahol lakom Tiszadobon milyen közelséggel tudnám felvenni Önökkel a kapcsolatot. Korábban a Chinoin zrt.üzembiztonsági vezetője voltam, most 1 éve nyugdíjas - ezt követően költöztem ki egy szép felujított parasztházba feleségemmel. 
 
Hobim a katonai kitüntetés, ruházatok és fegyverek gyüjtése, a hadviselés tanulmányozása. Komoly gyüjteménnyel rendelkezem. 
 
Honlapukat ezt követően is és az esemény naptárukat nyomon kívánom követni. 
 
Mély tisztelettel: 
Sebestyén László Tiszadob Petőfi u. 9 szám.

KOVÁCS ISTVÁN
2008. június 19. - 14:34

JÓ LENNE A SOK IRÁNYZATÚ SZENT GYÖRGY LOVAGRENDEKET EGYETLEN SZERVEZETBEN EGYESÍTENI. HISZEN A TEVÉKENYSÉG AZONOS VAGY NAGYON IS HASONLÓ!

Rácz Piroska
2008. június 13. - 11:53

Tisztelt Maczko Úr! 
Köszönjük érdeklődését! 
Saját szerkesztésű újságunk sajnos nincs, talán majd a jövőben valamikor. Jelenleg cikkeinket, írásainkat itt a honlapunkon publikáljuk. De amint saját újság kiadására kerül sor, természetesen küldünk Önnek egyet.

vitéz maczko istván
2008. június 08. - 23:16

nekem nagyon tetszik célkitüzések és nem utolso sorban alovag dárdával-bajzsal ha van megjelenö ujságuk szivesen veném ha kaphatnák cimem Maczko István 6449 mélykut pesti u 10

Viadalnaptár

Következő ütközet

Debrecen
2012. május 25. - 15:00


Postagalamb

Iratkozz fel hírlevelünkre!



Legyél rajongónk